Archive for May, 2009

About heterogeneous vs homogeneous chips, again

Thursday, May 28th, 2009

A while back I wrote a post on the heterogeneous versus homogeneous debate, arguing that economics will push the industry to more homogeneous chips.

Recently I had a quite interesting debate about this with some colleagues. Eventually, we came up with a “domain specific” answer which probably gives a more nuanced picture; perhaps it was obvious for everyone, but since I haven’t seen it written down quite like this, I’ll give it a shot.

The basic insight has to do with the discrete versus non-discrete nature of products which use chips. I define “discrete product” as a product which has to have many instances, no matter how powerful the chips inside will get. Mobile phones, laptops, TV sets, set-top boxes, Blu-ray players are prime examples – everyone will want to have her or his own. On the opposite end you have ‘non-discrete products’, products that can be concentrated to just a few locations; data-centres are a prime example for this. There are obviously variations in-between; e.g. mobile network base-stations can only be concentrated as long as a certain geographical area can still be covered.

Obviously, for chips targeting discrete products, the economics of chip design and production will not apply. As volumes will stay high, no matter how powerful chips will become, there is room for specialized solutions, especially since power constraints will not go away. This much I had to admit – however, as HW will become more power efficient and the cost of software development will grow (through the addition of more functionality) and HW suppliers will want to capture as big a market as possible, I still believe there will be a gradual shift to the middle ground – that is, to more homogeneous chips. Addressing an even larger market segment while meeting power and throughput requirements will allow HW vendors to sell chips at lower prices; add the lower cost of software development and testing and you have a winning proposition.  

But, as always, only time will tell.

Szisza, az új kedvenc

Wednesday, May 20th, 2009

Mindezidáig Üninek nem igazán volt egy kedvenc állata vagy babája. Nos, ez radikálisan megváltozott a hétvégén: kapott ajándékba egy plüsscicát (még szülinapi ajándékként), szép zöld szemekkel és fekete bajusszal. Azóta le-fel masirozik vele, ölelgeti, babusgatja, teszi-veszi. Egy-kettöre megtanulta, hogy van farka és bajsza (amin rajta van a vaj 😉 ), söt azóta az egyik kirakós játéka is, amely egy cicát ábrázol, kedvenc lett. ´

Aminek nagyon örülünk viszont, hogy a cicát meg is nevezi, többször is (nem úgy mint a legtöbb tárgyat melyek nevét csak egyszer volt hajlandó kiejteni). Igaz, hogy inkább sziszának hangzik és muris csodálkozó hangsúllyal mondja, de így is felkerült az ‘állandó’ szavak szótárába, az ‘ajja’ (anya), ‘atta’ (apa), ‘nem’, ‘gen’ (igen) mellé.

Köszi Zsuzsa a telibe traffált ajándékért 😉

Szél ringatja a fákat….

Monday, May 11th, 2009

A hétvégén Üni olyant produkált, amivel muszáj eldicsekednem.

Kedvenc kinti szórakozása, hogy elindulunk a játszótéri talicskával, teszünk egy jó nagy kört és ki-be pakoljuk (mármint Üni) a kavicsokat, leveleket, ágakat. Ez történt vasárnap is; gyönyörüen sütött a nap, fújdogált a szél, mozogtak az ágak. Üni többször is megállt, alaposan szemügyre vette a fákat majd tovább ment. Egyszercsak megállt, égnek emelte mindkét kezét és jobbra-balra lóbálta magát. ‘Zöldülnek a fák’, próbálkoztam. Üni csodálkozva nézett rám majd tovább ment. Egy idö után megint megállt és megismételte az elöbbi mutatványt. Többszöri próbálkozás után végre kedves apjának is leesett a tantusz, hogy Üni az Anditól tanult ‘Szél ringatja a fákat’ dalocskát-táncot adta elö 🙂 . Ezek szerint nemcsak azt tudta, hogy mi az a fa, de azt is, hogy mi az a szél és hogy a fák a széltöl ‘riszálják’ magukat, pont úgy, ahogy ö tanulta otthon. Mikor lelkesen megdicsértem, olyan elégedett képpel vigyorgott rám, mintha azt mondaná, hogy ‘Na végre, te is megértetted’ 😉

Rend a lelke mindennek

Monday, May 11th, 2009

Az igazság az, hogy a rendszeretet soha nem volt erös oldalam, Andi sokéves kitartó igyekezete ellenére sem lett az. Most viszont úgy tünik, hogy egy kisinas segít majd neki ebben a nemes munkában – gondolom nem nehéz kitalálni, hogy kiröl is van szó 😉  .

Tény és való, hogy Üni szereti a rendet. Ha véletlenül papucs nélkül merészkedünk járkálni a házban, rögtön megkeresi és odahozza, söt ‘segít´felhúzni. A kihúzva maradt széket a helyére taszigálja, bármilyen nyitva talált fiókot vagy ajtót – még a lépcsözárót is, kivéve, ha éppen nem lépcsömászni van kedve – becsukja (és megtapsolja magát, mint aki jól végezte dolgát). Azon is rajtakaptam már, hogy az elöszobában lehúzott és ott felejtett cipöjét szépen párba tette. Egyik kedvenc szórakozása a CD-k és kazetták lerámolása, de kérésre azokat is szépen visszapakolja, mint ahogy a legokockákat is visszadobigálja a dobozba, ha már rájuk unt és a vizespoharát is általában az asztal szélére teszi vissza. A földön talált szemetet, a legapróbb szöszt is, mindig a kezünkbe nyomja és ragaszkodik hozzá, hogy a teli pelenkáját is ö hajítsa a kukába. A furcsa az, hogy a legtöbb rendszabályt (például a talált szemét, papucs vagy saját cipö) soha nem tanítottuk neki, “csak úgy” kezdte csinálni (a játékok közös elpakolása és a pohár asztalra tétele ezzel szemben ‘bevett’ procedúra).

Hm … mi lesz velem pár év múlva? Adieu, kreatív rendetlenség 😉