Krétai villanások

June 22nd, 2010

Többszörösen meghiúsult próbálkozás után májusban végre sikerült egy hetet nyaralni. Az eseményrõl néhány kép bõvebb kommentár nélkül.

Pancsolás

Pancsolás

Fö a kitartás

Fõ a kitartás

Parton

Parton

Bamse macival

Bamse macival

Ki irányít kit?

Most merre?

Alessandro Baricco: Selyem

May 8th, 2010

Több helyen is hallottam, olvastam, hogy mennyire jó könyv Alessandro Baricco Selyem cimû regénye, így sokat vártam tõle. Aztán, amikor megkaptam a vékonyka könyvet, a maga 98 oldalával elgondolkodtam  mit tudhat ez a köynv. Sok mindent: szerelemrõl, vágyódásról, elérhe-tetlenrõl mesélni gyönyörûen, méz és máz, érzelgõsség nélkül, tiszta nyelvezettel, leheletfinoman, mint a selyem.
Hervé Joncour 32 éves volt és selyemhernyókkal kereskedett, minden évben bejárva a fél világot elment Japánba, hogy selyemhernyó-petéket vegyen és azt eladja szülõvárosában, Lavilledieu-ben. És valami másért, egy nõért, az elérhetetlenért.
“- Még a hangját sem hallottam soha.
Majd rövid idõ múlva:
– Különös fájdalom.
Halkan.
-Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.”
A “Selyem” errõl szól, nem Joncour életérõl, nem az utazásokról, nem a selyemrõl. Pedig a szerelem mellette van, tiszta, mély, mindent odaadó szerelem. Csak idö kell ahhoz, hogy erre rádöbbenjen az ember.
“Idõnkint, szeles napokon, lement a tóig, s órákig nézte, mert úgy tûnt, a vizen alig észrevehetõ, megmagyarázhatatlan látványban van része, magát az életét látja.”
Számomra az elmúlt évek egyik legszebb olvasmánya volt, hetekig, hónapokig szerettem volna még olvasni, magával sodort, nagyon megszerettem ezt a könyvet.Talán ez az egyik hibája, hogy túl rövid, pedig ez így van jól, így kerek.

Kadétok, kutyák

April 25th, 2010

Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák


Ez volt a második könyv amit Llosa-tól olvastam, de úgy gondolom, jobb lett volna ezzel kezdeni. Mindez annak ellenére, hogy az író jól megdolgoztatja az olvasót: az elsõ 100 oldal olvasása közben többször is majdnem abbahagytam és csak azért nem engedtem a csábításnak, mert nem szeretek könyvet abbahagyni (ez esetben végig motoszkálna az agyamban, hogy valamit mégis kihagytam, biztos jó az a könyv, csak késõbb indul be). Nem bántam meg, egy idõ után letehetetlen volt letenni.
A történet egy limai katonaiskola növendékeinek életét mutatja be, annak minden megaláztatásával, brutalitásával és az iskola teljes korruptságával. Maga a könyv is kegyetlen, durva, nyers. A felsõévesek egyetlen célja a kutyák (kezdõk) teljes megalázása, ami már a beavatás rítusával kezdõdik, tobzódik a  naturalista képekben. A kutyák célja pedig a bosszú és a túlélés, a megalázások kivédése és az olykor értelmetlen nevelési rend mellett megtalálni a ‘kiskapukat’. A tisztek persze semmit nem sejtenek a kadétok ‘hálószobai’ életérõl, a szabálysértésekrõl, az éjszakai kilógásokról, az üzletelésekrõl, a Körrõl, sõt az évfolyamok közti ellentétekrõl sem, amíg mindezt ki nem pattantja egy váratlan, bár eléggé elõrelátható dráma. A történtek elõtt midenki értetlenül áll, a kadétok együttérzõen, kissé megviselve, válaszokat keresve. Szembe kellene nézni az igazsággal, rendet teremteni, felelõségre vonni és vállalni a következményeket, amik nem tennének jót sem a fiúk jövõjének, sem pedig a tisztek karrierjének. Sikerül-e mégis kilépni a hazugságból, vállalni tetteiket, azok hiányat vagy jobb továbbra is elsimítani a történteket és minél hamarabb elfelejteni. El lehet felejteni?
A szövegben kavarodnak az idõsíkok, a mesélõk, a nézõpont, sokszor egy oldalon belül is, olykor komoly erõfeszítésbe és több oldalnyi visszalapozásba kerül tisztázni a szereplõt és az idõt. A kadétok közül lassan kirajzolódik néhány jellem: Jaguár, Poéta, Rabszolga, Cava és Boa, a gúnyneveik is érzékeltetik, ki mit képvisel. Sokszor az õ szemükkel látjuk az eseményeket, gondolataikon keresztül pedig a múltjuk, az iskola kerítésein kívüli életük is felelevenedik,  mintahogy kapcsolatuk ugyanahhoz a lányhoz is (számomra jó ideig rejtély volt, ki az a mesélõ/harmadik fiú, aki szerelmes Teresába) .
Több helyen olvastam, hogy a Llosa könyvét Ottlik Iskola a határon-jához hasonlítják. Nem tudom, régen olvastam a könyvet, de emlékeimben az messze nem volt ennyire nyers, nyomasztó.
Összegzésként, tartalmas könyv, jól megírva, nem egy habkönnyû olvasmány, szóval aki ilyesmire vágyik annak nem ajánlom, másként viszont mindenkepp érdemes elolvasni.

Más is

April 25th, 2010

Arra gondoltam, hogy nem ártana a blog tartalmát kissé színesebbé tenni, hisz annyi mindenrôl lehetne írni. Már kérdezték, miért nem teszem fel a kötéseimet a blogra. Talán lustaságból :-). Elôbb-utóbb erre is sor kerül és talán néhany ételfotóra is. Most inkább könyvélményekkel kezdeném. Nem lesz ez egy könyvesblog, valószínüleg nem is lesz annyi könyves beírás, mint szeretném. Egyszerûen, csak jó néha könyvekrôl írni.

Virágvasárnapi boszorkányok

March 30th, 2010
Errefelé az a szokás járja Virágvasárnapkor, hogy a gyerekek boszorkányoknak öltöznek, barkaágakat díszítenek és azokkal jarnak házról-házra, jókívánságokkal köszönteni. Cserébe cukorkát, csokoládét kapnak. Üni napok óta készült, pénteken már “virvon, varvon”-ozva jött haza az oviból, hozva a maga kis ágacskáját. Vasárnap aztán boldogan csoszogott a többi kisboszorkával ajtótól ajtóig összegyûjtve a hónapokig elegendõ cukorkakészletet (melynek elpúsztítása valószínüleg rám vár).
A mi boszorkánk

A mi boszorkánk

Gyülekeznek a kisboszorkák

Gyülekeznek a kisboszorkák

Boszi

Boszi

Vitsa sulle, palkka mulle :-)

Vitsa sulle, palkka mulle 🙂

Síelés

March 30th, 2010
Egyik hetvégén elmentünk sízni. Eredetileg úgy terveztük, hogy András lesiklik, Üni meg én szánkózunk, esetleg váltunk egy idõ után. Ez körülbelöl két lecsúszásig mûködött, minek után Üni gondolt egyet és eldöntötte, hogy õ ugyan szánkózott eleget a télen, inkább sízne. Hát legyen. A domb tetejére még nem allítottuk rá, de a sífutóléceket a lábára adtuk õ pedig boldogan sísétált (túlzás lenne futásnak nevezni). Így aztán egy-kettõre beszereztem neki jövõ télre egy pár sílécet meg egy pár korcsolyát. Biztos ami biztos…
A pálya ördögei :-)

A pálya ördögei 🙂

Anna és Rozi Indiában

March 26th, 2010

Nem, ez nem az idei nyár terve, hanem Üni fantázia utazgatásainak egyik állomása. Mint minden 2 éves, õ is meg van gyõzõdve arról, hogy India itt van a szomszédban, mint ahogy Budapest is, no meg Pisa és Amerika. Meglátogat minden olyan helyet, ahol András az elmúlt néhány hónapban járt, de azért India a nagy kedvenc. Még az egyik babája is ezt a nevet kapta :-).
És hogy ne unatkozzon, viszi a barátnõket is. Így adódott, hogy egyik este kijelentette, hogy Anna (még mindig leginkább igy hívja magát) és Rozi Indiában voltak.
Kerdeztem: – Mikor?
– Amikor Rozi nálunk volt.
– És mit csináltatok Indiában?
– HOT-DOGOT!
(Aha, honnan a csudából hallott ilyet? Szerintem, én évek óta nem használtam ezt a szót.)

Múlt hétfõn elvittük a kisasszonyt egy közelebbi helyre: a fodrászhoz. Már nem bírtam a hajával: sok van, erõs és hosszú volt. A házi “belefaricskálok-és-addig-vágom-míg-egyenes-nem-lesz” módszer már nem mûködött, szaktudásra szorultunk. Egy hétig készitgettem Ünit az eseményre, nehogy rázendítsen a három oktávra, a fodrásznõ meg fejvesztve meneküljön. Szerencsére a felkészítés eredményes volt, elõbb megilletõdve majd kiváncsian üldögélt az ölemben, míg szép új frizurát varázsoltak a buksijára. A végén megvizsgálta az eredményt és lelkesen mondogatta: tetszik, teszik, tetszik :-).
Kép még nem készült róla…

Kukko puuron…

March 26th, 2010

Ez tulajdonképpen egy mondóka, amit Üni az óvodában tanult és otthon elõszeretettel elõadja, de kizárólag fürdetés elõtt, a fürdõkádban. Végre sikerült megörökíteni. Nem tudom, hogy az oviban is szerepel-e vele, de amikor az óvónõnek említettem, meglepõdött és nagyon élvezte.

Gyerekszáj (folytatás)

February 18th, 2010

Mostanában nagyon beindult Üni beszélôkéje, szinte minden napra jut egy-egy vicces beszólás (nekem meg amúgy sincs idôm ennél többet lejegyezni).
Egyik nap a cd-ket, dvd-ket nézegette, tette-vette a polcon, a nappaliban, András bekiáltott a szobába: – Mit csinál az én lányom?
Ünige válasza: – Kotorászik.

Ma haza kellett hoznom délben az ovibol, mert zsinórban hányt; aztán itthon már jobban volt.
Délután beszelgettünk, emlegette az ovit és az egyik óvónôt. Mondtam neki: – Hanna (az óvónô) már nem jár az óvodába, babája lesz. Lottának (szomszéd) is babája lesz, tudod.
Erre Üni: – Mondtad. (Igaz is, miért ismétlem magam? Egy 2 éves szájából viccesen hangzott 🙂 .)

És egy kép a hóalagútból kukucskáló Manóról:

Katonai kiképzés :-)

Katonai kiképzés 🙂

Gyerekszáj 1.

February 14th, 2010

Ünige kézen fogta tatát és fel-le sétáltak a lakásban. Kérdem:
– Hova mész Üni?
– Indiába.
(András január elején Indiában (is) volt, Üniben mély nyomokat hagyhatott)

Üni tudja a saját nevét és a miénket is. Egyik reggel megkérdezte tôle mama:
– Hogy hívnak?
– Vajda Ünige Anna.
– Édesanyát hogy hívják?
– Vajda Andrea.
– És mamát?
Rövid gondolkodás után rávágja:
– Vajda nagymama.
(Végül is, ha mindenki Vajda, akkor mama is csak az lehet)

A mondókák nagy becsben vannak tartva, rengeteget olvassuk ôket, egy részüket már kívülrôl fújja.
Egyik így hangzik: András, ropog a padlás. Üni átírta: Apa, ropog a padlás.